Szalkay Rita

által Balázs Árva

  • 100,000 Ft

    Cél
  • 94,000 Ft

    Eddig összegyűjtve
  • 0 Nap van még hátra
  • 2023.11.01.

    Kampány vége
Eddig összegyűlt :
94.00%
Ez a kampány érvénytelen, vagy még nincs elindítva.

Rövid történet

Köszönjük a támogatást minden kedves segítőnknek! A támogatásotoknak hála az Amigók jövőre már Miskolcon is ott lehetnek a beteg gyerekek mellett.☺️

Követ bemutatkozása

Már régóta szerettem volna valami olyan ügy aktív részese lenni, ami közel áll a szívemhez. Amikor jött a lehetőség, hogy az Amigosnál Patron lehessek, egy percig sem haboztam.

Csodálatosnak tartom, hogy ennyi fiatal szenteli a szabadidejét és energiáját arra, hogy segítse a kórházban tartózkodó gyermekek életminőségének javítását.

A sok megható történetet, amit hallok, az örömet, amit a gyerekeknek szereznek, a barátságokat, amik szövődnek, a motivációt, amit a kis betegeknek adnak, illetve olykor a szinte feldolgozhatatlan veszteségekkel való közös megbirkózás mind csodálattal tölt el.

Sok erő és annál is nagyobb szív kell ahhoz, hogy az ember egy ilyen célt szolgáljon nap mint nap.

Szerettem volna bárhogyan is, de részese lenni ennek a célnak és segíteni, ahogy csak tőlem telik. Most ismét megtiszteltek bizalmukkal, és Nagykövetként is hirdethetem én is ügyüket/ügyünket!

Köszönöm, hogy vagytok és mindig újabb csodát tesztek a gyerekekért!

Név Támogatás összege Dátum
Anonymous 5,000 Ft October 19, 2023
Michelle Mills 20,000 Ft October 17, 2023
VeraLili 50,000 Ft October 06, 2023
Vica Szalkay 4,000 Ft October 06, 2023
Robin Kosnas 1,000 Ft October 04, 2023
Anonymous 1,000 Ft October 04, 2023
Anonymous 3,000 Ft October 04, 2023
Barbara Szenászna 5,000 Ft October 02, 2023
Anonymous 5,000 Ft October 02, 2023